Színházban jártak a Tudós Teknőcök

Színházban jártak a Tudós Teknőcök

Az ébredező természetből havas jégvilágba csöppentünk a Madách Színház Jégvarázs musical előadása által. Ismert színészek, énekesek és a testvéri szeretet örök érvényű, mindent legyőző, álomszép története mellett, gyermekek énekhangja és színpadi játéka is elvarázsolt bennünket. A díszletek, ötletes jelmezek olykor valóban csodákként jelenítették meg a gyermekfilm történetét. A tánckarral, kórussal, élő zenekari kísérettel előadott, kedves humorral fűszerezett nagyszínpadi előadásról késő este érkeztünk haza, újabb élménnyel gazdagodva.

 

Adó 1% Fejlesszük együtt gyermekeink iskoláját!

Fejlesszük együtt gyermekeink iskoláját!

 

Kedves Szülők és Támogatóink!

 

Örömmel értesítjük Önöket, hogy korábbi közös célunk a finisbe ért: a tornatermi térelválasztó függöny kiválasztása megtörtént, és a tervek szerint a tavaszi szünetben sor kerül a beszerelésére is!

 

Köszönjük, hogy támogatásukkal hozzájárultak ehhez a fontos fejlesztéshez.

 

Szeretnénk, ha az összefogás tovább folytatódna!
Egy korábbi felmérésünk alapján a szülők 61%-a tartja legfontosabb közös feladatunknak a higiéniai körülmények javítását.
Ezért az idei adó 1% felajánlásokat az iskolai környezet higiéniai színvonalának emelésére fordítjuk. Terveink szerint a legfontosabb közösségi tereinket vesszük sorra: a legigénybevettebb pontokon kezdjük a fejlesztést, és a befolyt támogatások mértékétől függően haladunk tovább. Célunk, hogy kulturáltabb felszereltséggel és barátságosabb környezettel tegyük komfortosabbá gyermekeink mindennapjait.
 

Tegyük még szebbé az iskolát együtt! Köszönjük a bizalmukat!

„Biblia, a világ legolvasottabb könyve”

„Biblia, a világ legolvasottabb könyve”

Ez volt a címe annak az országos projektversenynek, melyen iskolánkból 4 csapat indult. Mind a négy páros nagyon szép eredményt ért el.

 5-6. évfolyamban

1. lett Dúl Tamara Lola és Pintér Anna 6.c

3. lett Szekulidisz Zóra és Vlkovszky Adél 6.c

10. lett Molnár Botond János és Sárközi_Krausz Dávid 5.b.

 A 7-8. évfolyamosok között 1. helyezett lett Molnár Lea Sára és Molnár Liza Kincső 8.b

Nagyon tehetséges diákok! 94, 97, 99 pontokat szereztek a 100-ból.

Gratulálunk nekik, s további sok szép sikert kívánunk!

 

Versenyeredmények

Versenyeredmények

 

„Széchenyi nyomában”

HEBE-országos történelmi projektverseny

5-6. osztályos korcsoport

  1. b Balla Bíborka és Radován Milos 4. helyezést kapott.
  2. b Kui János és Selyem Tamás 7. helyezett
  3. b KuiTamás és Huffler Szabolcs 9. helyezett lett.

 

7-8. osztályos korcsoport

  1. b Mezei Nándor és Tóth Milán 9. helyezés

 

„Biblia, a világ legolvasottabb könyve”

HEBE-országos projektverseny

 

5-6. osztályos korcsoport

  1. c Dúl Tamara Lola és Pintér Anna 1. helyezés
  2. c Vlkovszky Adél és Szekulidisz Zóra 3. helyezés

 

7-8. osztályos korcsoport

  1. b Molnár Lea Sára és Molnár Liza Kincső 1. helyezés

 

Biológia

VMG biológia verseny

Czifrik Dorián 8.b  4.hely

Bolyai term.tud-i csapatversenyen a

6.a csapata: Fekete Boróka, Forgács Petra, Körmendi Lotti, Liptai Barbara 1.helyen végzett így az országos döntőbe került, valamint a

7.a csapata, akik 2.helyen végeztek , Geiger Panni, Hadar Johanna, Buda Marcell, Somlai Partik.

Testnevelés:

Kiss Eszter Zsófia 7.b osztályos tanuló az Országos Szabadstílusú Rúd-és Légtorna Bajnokságon Discovery Hammock Junior kategóriában II.helyezést ért el.

Erdei vándortábor 2026.07.17.

Erdei vándortábor 2026.07.17.

 

Tisztelt Szülők!

 

Idén először hosszú idő után nyáron újra megrendezésre kerül az Erdei vándortábor.

 

A tábor helyszíne és kezdőnapja: Zselic, 2026-07-17.

Időtartam: 7 nap / 6 éjszaka; teljes ellátással

Táborhelyek:

1-2. éjszaka: Ropolyi Vadászház

3-4. éjszaka: Sasréti Táborhely

5-6. éjszaka: Simonfai Meteor Turistaház

 

Az erdei vándortáborok részvételi díja 49 000 Ft/fő.

 

Jelentkezés: ancsa@egyesiskola.hu

 

Befizetési határidő: 2026. április 30.

 

A rendelkezésre álló helyek feltöltése jelentkezési sorrend alapján történik. 5-8. évfolyamos diákok jelentkezését várjuk.

 

Maximum létszám: 35 fő

 

Üdvözlettel: Baticzné Králik Annamária