Entries by Baticzné Králik Annamária

Így indult a december

Így indult a december   December első hetében zajlottak iskolánkban a Sulinapok, mely sok programmal színesítette a tanulást. Az alsósok kipróbálhatták magukat az akadálypályán. Az egészségnap keretén belül projektnapokat tartottunk, ahol igyekeztünk becsempészni a tanórákba a témát. Volt, akik gyümölcssalátát, volt, akik zabkását készítettek, mások ritka gyümölcsöket-zöldségeket kóstolgattak ezen a napon. A szerdai Mikulásvárás után […]

Településünk története – másképpen

Településünk története – másképpen Egy település történetét kétféle ember tudja vagy hitelesen, vagy szakszerűen elmesélni: egy lokálpatrióta és egy múzeumpedagógus. Jobbágyné Erzsi személyében mindkettőre rátaláltunk. A tényeket a személyes élményekkel vegyítve haladt velünk végig a Matrica Múzeum helytörténeti kiállításán. Itt tudhatták meg sokan 8. évfolyamosaink közül, hogy településünk 4000 éve lakott, hogy írásos emlékek már a 14. század elején […]

Megérdemelt győzelem

Megérdemelt győzelem A Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola diákjai december 6-ára meghívást kaptak a Tárnokon évek óta megszervezett tankerületi angol karácsonyi versenyre. A meghívást nagy szeretettel fogadtuk és lelkesen, izgatottan készültünk az előttünk álló kihívásra. A felső tagozat három korosztályban induló csapatai és felkészítő tanárai mindent megtettek annak érdekében, hogy a befektetett munka szép eredményt […]

Csodaváró, csodát látó adventi kirándulásaink

Csodaváró, csodát látó adventi kirándulásaink   Advent a várakozás időszaka, a szó jelentése eljövetel. Mi is nagyon vártuk, hogy adventbe lépve minden héten egy-egy napon kirándulni induljunk. Először a hazánk fővárosában található, a világon a harmadik legnagyobb parlamenti épületet, Országházunkat látogattuk meg. A neogótikus épület majd’ százméteres magasságú kupolacsarnokában megcsodálhattuk a koronázási jelképek többségét: a […]

B 33-as diákolimpia vármegyei döntő

Recept Alapanyagok: – 4  technikás és kitartó kosárlabdázó fiú (Szenczi Erik, Fekete Tamás, Bíró Oszkár, Hangyál Máté) – 1 lelkes szülő, aki elvisz minket Törökbálintra, a B 33-as  diákolimpia vármegyei döntőjére – 22 induló csapat – 6 meccs, melyből 5 győzelem és 1 vereség ( a döntőbe jutás) Eredmény: – megyei III. hely, továbbjutás az […]

2.a látogatása a MAPEI-nél

2.a látogatása a MAPEI-nél A 2.a osztály a MAPEI-sóskúti üzemében töltötte pályaorientációs napját. Gulyás György meghívására tehettük ezt, aki munkahelyét szívesen mutatta meg  Kopacz Tamás termelési osztályvezető irányításával. Bőséges reggelivel kezdtük a napot, szendvicsek, friss gyümölcsök és ásványvíz várt bennünket a fogadóteremben. Közös ismerkedés és céges ismertető után megnéztük az építési anyagok útját az előállítástól […]