Megérdemelt győzelem

Megérdemelt győzelem

A Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola diákjai december 6-ára meghívást kaptak a Tárnokon évek óta megszervezett tankerületi angol karácsonyi versenyre. A meghívást nagy szeretettel fogadtuk és lelkesen, izgatottan készültünk az előttünk álló kihívásra.

A felső tagozat három korosztályban induló csapatai és felkészítő tanárai mindent megtettek annak érdekében, hogy a befektetett munka szép eredményt hozzon. Ez így is lett, megszületett a megérdemelt győzelem. A 6. és 8. osztályos tanulóink is az első helyezést nyerték el mindannyiunk nagy örömére. Számos ajándékkal valamint boldogsággal és megelégedettséggel a szíveinkben tértünk vissza iskolánkba, mert a befektettet idő és az alázatos munka most is meghozta gyümölcsét. A fantasztikus győzelmeinkkel ismét bizonyítottuk az 1. Számú Általános Iskolában folyó magas színvonalú idegennyelv oktatást!

Köszönjük a felkészítő tanáraink munkáját!

A sikeres diákok

 

Csodaváró, csodát látó adventi kirándulásaink

Csodaváró, csodát látó adventi kirándulásaink

 

Advent a várakozás időszaka, a szó jelentése eljövetel. Mi is nagyon vártuk, hogy adventbe lépve minden héten egy-egy napon kirándulni induljunk.

Először a hazánk fővárosában található, a világon a harmadik legnagyobb parlamenti épületet, Országházunkat látogattuk meg. A neogótikus épület majd’ százméteres magasságú kupolacsarnokában megcsodálhattuk a koronázási jelképek többségét: a Szent Koronát, országalmát, jogart és koronázási kardot.

A tél beköszöntével egyidőben fehér tájakon át vonatoztunk egyenesen Hólandiába, ahol jégkristályokba zárt, fagyott birodalmat olvasztottunk ki, ismert karácsonyi dallamokat hallgatva, gyönyörű téli meseerdőben, artisták által eltáncolt történetet csodálva a Millenáris Üvegcsarnokában, a Müpa Kristály előadásán.

Advent harmadik hetébe lépve következő állomásunk a Pesti Magyar Színház, ahol az idei tanévben egyik közös olvasmányunk, Fekete István: Tüskevár c. regénye alapján készült zenés színdarabot tekintjük majd meg, s a színházlátogatás után megcsodáljuk fővárosunk adventi vásárát. Tanítónk titkos reménye, hogy kedvet kapunk a Kis-Balaton varázslatos jégbe zárt birodalmát is megismerni a könyv Téli berek c. folytatásában.

A csodavárásnak, csodalátásnak nem lesz vége a téli szünet beköszöntével, csupán az iskolai kirándulások helyett otthonunkban keressük majd azokat, családunk körében, karácsony eljövetelére várva.

4.b

B 33-as diákolimpia vármegyei döntő

Recept

Alapanyagok:

– 4  technikás és kitartó kosárlabdázó fiú (Szenczi Erik, Fekete Tamás, Bíró Oszkár, Hangyál Máté)

– 1 lelkes szülő, aki elvisz minket Törökbálintra, a B 33-as  diákolimpia vármegyei döntőjére

– 22 induló csapat

– 6 meccs, melyből 5 győzelem és 1 vereség ( a döntőbe jutás)

Eredmény:

– megyei III. hely, továbbjutás az országos-területi döntőre

Szép volt fiúk, gratulálok!

                                      Szabóné Peretsényi Krisztina testnevelő

2.a látogatása a MAPEI-nél

2.a látogatása a MAPEI-nél

A 2.a osztály a MAPEI-sóskúti üzemében töltötte pályaorientációs napját. Gulyás György meghívására tehettük ezt, aki munkahelyét szívesen mutatta meg  Kopacz Tamás termelési osztályvezető irányításával.

Bőséges reggelivel kezdtük a napot, szendvicsek, friss gyümölcsök és ásványvíz várt bennünket a fogadóteremben. Közös ismerkedés és céges ismertető után megnéztük az építési anyagok útját az előállítástól egészen a tesztelésig, csomagolásig és elszállításig.

Megismertük az ott dolgozók munkáját, és láthattunk robotot működés közben. Teszteltünk csemperagasztót, kevertünk festékeket, láttuk a targoncás mozgatás elemeit, raktározási eljárásokat.

Útunk végén kedves ajándékot kaptunk névre szólóan. Ezt a kirándulást biztosan nem felejtik el a Tudós Teknőcök mostanában!

Persze, hogy sok gyermek az osztályból felnőttként itt szeretne majd dolgozni!  Köszönjük MAPEI!