Kedves Szülők Beiratkozás után
Kedves Szülők!
Köszönjük az intézményünk és a pedagógusok iránti bizalmukat! Ebben a tanévben Önök 65 leendő elsős tanulót írattak iskolánkba. Így két elsős osztály kezdi meg tanulmányait a 2021/2022. tanévben.
Az osztályok névsorát, az osztályban tanító pedagógusokat az iskola honlapján megnézhetik.
Hagyományainkhoz híven, június végén szülői értekezletet szeretnénk tartani a kedves Szülőknek, természetesen a rendkívüli helyzet előírásainak megfelelően ( maszk, kézfertőtlenítés, 2m betartása).
Téma: ismerkedés, taneszközlista, Hogyan készüljünk az első osztályra?
A tervezett időpontok:
1.a 2021. június 22. 17óra
1.b 2021. június 24. 17óra
Erre a szülői értekezletre kérjük, hogy hozzák magukkal az eredeti kitöltött nyilatkozatokat, amit a KRÉTA felületére a beiratkozáskor feltöltöttek! (adatlap, életvitelszerű lakcím, etika/hit-és erkölcstan, közös szülői felügyeleti jog).
A diákigazolvány igényléshez szükséges adatlapot is ekkor kell leadni! Az összes gyerek adatlapját az intézmény továbbítja majd az Oktatási Hivatalhoz. A diákigazolványok általában szeptemberben elkészülnek, amit az intézmény fog megkapni.
Diákigazolvány igénylése: Az Okmányirodában a tanulókról fotót készítenek és kiállítanak egy ún. „Nemzeti Kártyarendszer Adatlap”-ot. A diákigazolvány igénylése és elkészítése ingyenes.
Tisztelettel:
Hegedüs Roland Bakosné Somogyi Judit
intézményvezető intézményvezető-helyettes
Százhalombatta, 2021. április 28.
1.a | |||||||||
Lovasné Tóth Anikó- Czégény Krisztina | |||||||||
1. | Apró Sára Erika | ||||||||
2. | Balázs Krisztián | ||||||||
3. | Balogh Viktória | ||||||||
4. | Békes Nóra | ||||||||
5. | Bodzai Bence | ||||||||
6. | Cséfalvi Lilla Viktória | ||||||||
7. | Cserkuti Zalán Tibor | ||||||||
8. | Csobánczi Bence | ||||||||
9. | Fenyvesi Máté | ||||||||
10. | Gábor Natália | ||||||||
11. | Gots Máté | ||||||||
12. | Gönczi Gergely Csaba | ||||||||
13. | Gyulai Hanna | ||||||||
14. | Halmi Zete | ||||||||
15. | Hegedüs Vince | ||||||||
16. | Horváth Botond | ||||||||
17. | Kengyel Ádám Regő | ||||||||
18. | Kis Bendegúz | ||||||||
19. | Kurucz Bálint | ||||||||
20. | Márton Bence | ||||||||
21. | Molnár Milán | ||||||||
22. | Nagy Csaba Ákos | ||||||||
23. | Nagy Kornélia Olga | ||||||||
24. | Nagy Zsófia | ||||||||
25. | Németh Boglárka | ||||||||
26. | Patzelt Ákos | ||||||||
27. | Pócs Dániel | ||||||||
28. | Reszelő Abigél | ||||||||
29. | Szőts András Fülöp | ||||||||
30. | Ternyák Anna |
1.b | ||||||
Nyeste Erika – Máté Anna Zsófia | ||||||
1. | Balázs Norina | |||||
2. | Balla Zalán Benedek | |||||
3. | Buda Lilla | |||||
4. | Cserepes Korina | |||||
5. | Danka Vilmos Albert | |||||
6. | Grozdanov Lara | |||||
7. | Hajdú Dorina | |||||
8. | Halmos Déva | |||||
9. | Hrankai Máté | |||||
10. | Keresztényi Anna Eszter | |||||
11. | Lévai Flóra | |||||
12. | Madarasi Zsófia | |||||
13. | Matkó István | |||||
14. | Mészáros Lázár Ágoston | |||||
15. | Mikolás Gábor | |||||
16. | Molnár Botond János | |||||
17. | Okányi Róbert | |||||
18. | Pásztor Ádám | |||||
19. | Piller Olívia | |||||
20. | Raffer Gergő Tamás | |||||
21. | Rapai Rudolf | |||||
22. | Rüll Szofi Emma | |||||
23. | Sárközi-Krausz Dávid Pál | |||||
24. | Sipos Attila Balázs | |||||
25. | Szabó Arvid | |||||
26. | Szatmári Kristóf | |||||
27. | Szenczi Réka | |||||
28. | Tittel Anna Nóra | |||||
29. | Tóth Eszter | |||||
30. | Tóth Zara | |||||
31. | Völgyi Mirkó |
Okoskodj!
Okosodj!
Okosodj néven tanulástámogató weboldal (okosodj.com) készítésében vett részt iskolánk, a Százhalombattai 1. Számú általános Iskola óraadó matematika tanára, Kummer Kristóf. Kristóf szeptemberben csatlakozott az intézményünk tantestületéhez, azóta kettő felső tagozatos csoportban tanít. Az Okosodj ötlete 2020 tavaszán született meg több fiatal közreműködésével, amikor először szembesült az ország a digitális oktatás kihívásaival. Az oldal alapvető célja, hogy a diákok tanulását és természettudományos szaktárgyi kompetencia fejlesztését segítse elő. A weboldal nem csak az érettségizők számára, hanem minden középiskolás vagy a természettudományok iránt érdeklődő felső tagozatos diák számára is hasznos lehet, hiszen a középiskolai tananyag egészét lefedik az egyes tantárgyak. Az oldalon jelenleg három tanegység érhető el, a matematika, a kémia és a biológia, azonban a későbbiekben olyan további tantárgyak is elérhetőek lesznek, mint a fizika vagy az informatika. Fontos hangsúlyozni, hogy a honlap nem az iskolai tanulást váltja ki, hanem azt támogatni, kiegészíteni szolgáltatott. Tantestületünk büszke arra, hogy iskolánk fő profilját jelentő matematika oktatásában résztvevő lelkes, fiatal pedagógusai innovatívan részt vesznek a jövő generáció igényeihez igazított oktatástámogató rendszerek fejlesztésében.
Az okosodj.com matematika oldala (matek.okosdj.com)
Beiratkozás
Tisztelt Szülők!
A rendkívüli kialakult helyzetben szeretném Önöket értesíteni a 2021/2022. tanévre vonatkozó beiratkozásról:
Minden tanköteles korú gyermeket be kell íratni az általános iskolába, kivétel ez alól, aki rendelkezik a halasztásra jogosító határozattal. Ezt a határozatot legyenek szívesek emailben intézményünkbe a titkárságra (titkarsag@egyesiskola.hu) elküldeni!
- Kérem, olvassák el a honlapon található „Beiratkozás eljárásrend 2021” hivatalos levelet!
- A beiratkozás online módon, a KRÉTA rendszer e-ügyintézés felületén történik. a
https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap oldalon.
A körzetes gyerekek adatait a felületre már feltöltöttük. Kérjük az adatok ellenőrzését, esetleg javítását!
Új gyerekek esetén a felületen az adatokat értelemszerűen ki kell tölteni.
Egy-két tanács:
- A gyerekek adatait a gyermek születési anyakönyvi kivonata, vagy a személyi igazolvány alapján töltsék ki.
- Állandó lakcím, ami a lakcímkártyán szerepel.
Tartózkodási hely: Az Nkt. 50 §(6) bekezdése alkalmazásában életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a tanulónak a kötelező felvételét biztosító iskola körzetében van a lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye. (életvitelszerű lakcím)
- Értesítési cím: Abban az esetben szükséges, ha ténylegesen ide kérik a leveleket.
- A gondviselő adatainál írják be az email címüket, illetve a telefonszámot, hisz csak így tudunk kapcsolatot felvenni egymással!
- Etika/Hit és erkölcstan közötti választást is tegyék meg: etikát a tanító tartja, a hittant a választott felekezet képviselője. (Az órákat egy időben tartják)
- Az összes adat ellenőrzése, illetve feltöltése után a „Beküldés” gombra kattintva véglegesítik az adatokat. Hiba, hiány esetén pirossal jelzi a felület, hogy mit kell javítani.
- Lehetősége van arra is a szülőnek, hogy más iskolába írassa be gyermekét.
Minden gyereket csak egy iskolába kell beíratni!
- A KRÉTA felületen” A választott intézmény” kitöltésével válasszák ki annak a tényleges intézménynek a nevét és címét, ahova szeretnék ha gyermekük járna.
- Ha ez az intézmény nem a körzetük szerinti iskola, akkor mindenképpen töltsék ki a „Kérelem indoklása” rovatot, ahova írják le miért választották ezt az intézményt.
- Amennyiben nem a körzetes iskolába kívánja beíratni gyermekét, akkor is meg kell adnia a kötelező felvételt biztosító általános iskola nevét, és címét.
- Az „Új dokumentumok csatolásánál” kérem, hogy a honlapra feltett nyilatkozatokat kitöltve csatolják!
A csatolt dokumentumok eredeti példányát kérem őrizzék meg, mert bemutatásukra a tanév első napjáig kerülhet sor.
- Továbbra is lehetőséget adunk a kedves szülőknek, hogy pedagógust válasszana Igényeiket a következő email címre küldjék el: alsosigh@egyesiskola.hu. Az üzenetbe ne felejtsék el leírni a választott pedagógus és a gyermekük nevét!
Leendő elsős tanítóink:
- Lovasné Tóth Anikó – Czégény Krisztina (iskolaotthonos osztály)
- Nyeste Erika – Máté Anna Zsófia (napközis osztály)
Beiratkozáskor szükséges
NYILATKOZATOK
(Kérjük a KRÉTA felület „Új dokumentumok” oldalhoz csatolni!)
- Adatlap
- Nyilatkozat életvitelszerű lakcímről
- Nyilatkozat Etika/hit- és erkölcstan oktatásáról
- Nyilatkozat a közös szülői felügyeleti jog gyakorlására vonatkozóan
Hegedüs Roland
intézményvezető
Százhalombatta, 2021. április 8.
Beiratkozás eljárásrend 2021
TISZTELT SZÜLŐ/ TÖRVÉNYES KÉPVISELŐ!
- Tájékoztatom, hogy a kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a 2021/2022. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás során nemcsak személyes, hanem online úton is lehetőség van beíratni a tanköteles korba lépő gyermekét. Az általános iskola első évfolyamára történő jelentkezésének elektronikus, online formájára április 10-től nyílik meg az informatikai lehetőség az Ön részére a KRÉTA rendszer felületén keresztül:
https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap.
Az e-Ügyintézés „Beiratkozás Általános Iskolába (BÁI)” felület 2021. április 16-án éjfélig van nyitva.
Amennyiben módosítani kíván a már elektronikusan beküldött adatokon, akkor ezt úgy teheti meg, hogy jelzi (telefonon, e-mailben, az intézmény által meghatározott módon) az adott intézmény részére a visszavonási vagy adatmódosítási szándékát.
Az adatok módosítását az intézmény a KRÉTA felületén a kérés alapján elvégzi. Amennyiben a szülő visszavonja gyermeke jelentkezését, ennek következményeként a BÁI felületen az iskola a benyújtott jelentkezésre a szülő kérése alapján elutasító határozatot hoz, és az intézmény saját rendszerében a gyermek adatait a „Beiratkozás visszavonva” státuszba állítja. Ezen műveletek elvégzését követően Ön ismét be tudja nyújtani gyermeke jelentkezését egy másik iskolába.
Amennyiben Ön nem a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti körzetes iskolába íratná be a gyermekét, akkor is meg kell adnia a kötelező felvételt biztosító általános iskola nevét és címét is a jelentkezése során.
Akár körzetes, akár nem körzetes iskolába kívánja beíratni gyermekét, mindenképpen jelentkeznie kell az általános iskolánál, amely jelentkezés a fent jelzett online módon vagy személyesen történhet meg.
Az online beiratkozás esetén a beiratkozáshoz szükséges eredeti dokumentumok bemutatására a 2021/2022. tanév első napjáig (2021. szeptember 1.) kerülhet sor.
A beiratkozás adatainak felvétele indokolt esetben, a beiratkozást lefolytató iskola által szabályozott módon, személyesen is megtörténhet 2021. április 15-én és 16-án, a járványügyi veszélyhelyzet miatt megkövetelt egészségügyi szabályok szigorú betartása mellett. Ez a következőképpen alakul iskolánkban:
Azok a szülők akik csak személyesen tudják beíratni gyermekeiket, azok 2021. április 15-én (csütörtökön) 12-16 óra között és április 16-án (pénteken) 8-12 óráig megtehetik. Ebben az esetben időpontot kell egyeztetni! A biztonsági előírások betartása miatt az iskola titkárságán telefonon keresztül (06-30-360-1013) jelezzék, hogy mikor, melyik időpontban tudnak megjelenni.
A fentiek után, akár online, akár személyesen történt a jelentkezése az iskolába, a körzettel nem rendelkező általános iskolai osztályok tekintetében, továbbá a körzettel rendelkező iskolákba jelentkező, nem körzetes gyermekek esetében egyaránt legkésőbb 2021. április 23-ig döntenek a gyermekek felvételéről és ezután küldik el a tájékoztatásukat Önnek.
A beiratkozási eljárás során vagy annak lezárása után legkésőbb két héten belül Önnek nyilatkoznia kell arról, hogy gyermeke számára hit- és erkölcstan vagy etika órát választja. A hit- és erkölcstan tantárgy választása esetén meg kell jelölnie, hogy melyik egyház hit- és erkölcstan oktatásának megszervezését kéri majd gyermeke számára. Az iskola a hit- és erkölcstan oktatással kapcsolatos, az egyházaktól kapott információkat feltünteti a honlapján.
A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, adatok megadása kapcsán Ön segítséget kérhet a gyermeke óvodájától – óvoda OM azonosítja, gyermekük oktatási azonosítója tekintetében. Természetesen iskolánk fenntartója, az Érdi Tankerületi Központ is rendelkezésre áll a körzetes iskolákkal kapcsolatos információk, az online vagy a személyes beiratkozás rendjével kapcsolatos kérdések esetén.
Köszönet
Köszönet
Iskolánk az előző évekhez hasonlóan 2020 decemberében is – a téli szünet előtt – adománygyűjtést szervezett a Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítvány által, a menhelyen gondozott állatok számára.
Az iskolavezetés nevében köszönöm mindazon diákjainknak és kedves szüleiknek az adományaikat, akik segítették az elhagyott házi kedvencek ellátását, gondozását.
Hegedüs Roland
intézményvezető
A Sirius Alapítvány az alábbi köszönő üzenetet tette ki a facebook oldalára:
Köszönet
Köszönet
Tisztelt Szülők!
Iskolánk idén is részt vett a Mosoly Manók adománygyűjtő programon.
Nagyon köszönjük mindazon szülők nagylelkű adományázását, akik ajándékokkal megrakott gyönyörű csomagokat küldtek.
Reményeink szerint a 83 ajándékcsomaggal ugyan ennyi rászoruló gyereknek sikerül mosolygós boldog ünnepnapokká varázsolni karácsonyát!
Mikulás
Mikulás
Mint minden gyerek, az 1.b osztály is izgatottan várta december 4-re a Mikulást. Mikor meghallottuk, hogy sajnos idén nem jöhet be hozzánk az iskolába rögtön tanakodni kezdtünk, hogyan találkozhatnánk vele mégis. Óriási levelet készítettünk neki az osztályterem ablakába, hogy mi bizony nagyon jók voltunk, örülnénk, ha bekopogna és meghallgatná a dalainkat, amivel vártuk őt. Éppen a második órát tartottuk, mikor láss csodát! Valaki erőteljesen és határozottan kopogott az ablakon! A Télapó meglátta az üzenetünket és még ajándékot is hozott boldoggá téve ezzel a napunkat.
Később pedig meglátogattuk főterünk karácsonyfáját is, melyet iskolánk díszeibe öltöztettünk.
Ez egy olyan varázslatos péntek volt, amit soha nem feledünk.
Étkezési tájékoztató
TÁJÉKOZTATÓ
2020.12. havi étkezési térítési díjak befizetéséről
A 2020/2021. tanévben az étkezési térítési díj beszedése a szolgáltatást megelőzően, előre fizetéssel történik.
Az étkezés megfizetésére a szülő, gyám, törvényes képviselő köteles, ezért kérjük a Tisztelt Szülőt, hogy az étkezési térítési díj befizetés határidejét – a gyermek étkezésére való tekintettel – szíveskedjen betartani!
SZÁMLÁZÁS:
A 2020.12. havi számla eredeti példányát legkésőbb 2020.12.14-ÉN, HÉTFŐN
kapják meg az étkezők.
A számla a 2020. december havi étkezési térítési díjat és a november havi jóváírást tartalmazza.
FIGYELEM! A BEFIZETÉS HATÁRIDEJE: 2020.12.28. (HÉTFŐ)
2020. december hónapra az alábbiak szerint számlázunk:
1. Számú iskola: 14 nap Kipp-Kopp óvoda: 17 nap
Arany iskola: 14 nap Napsugár óvoda: 18 nap
Eötvös iskola: 14 nap Pitypangos óvoda: 18 nap
Kőrösi iskola: 14 nap Százszorszép óvoda: 14 nap
Sziszki: 0 nap Szivárvány óvoda: 22 nap
BEFIZETÉS MÓDJAI:
1. Városi Családsegítő és Gondozási Központ Gazdasági Szervezete házipénztárában készpénzben, utalvánnyal és bankkártyával (2440 Százhalombatta, Ifjúság útja 7., II. emelet),
Pénztári nyitvatartás: Hétfő-Kedd-Szerda-Csütörtök: 08:00-16:00, Péntek: 08:00-12:00,
2. Készpénzben az Erste Bank Fiókjában a VCSGK bankszámlájára: (11906405-06534176-10000001). Kérjük feltüntetni a számla sorszámát, annak hiányában a gyermek/tanuló nevét, intézményt, osztályt/csoportot, befizetett hónapot.
3. Csekk befizetéssel,
4. Átutalással a VCSGK bankszámlájára: (11906405-06534176-10000001). Kérjük feltüntetni a számla sorszámát, annak hiányában a gyermek/tanuló nevét, intézményt, osztályt/csoportot, befizetett hónapot.
Az étkezési díj befizetésének elmulasztása esetén a tanuló – előzetes figyelmeztetés után –
a közétkezésből kizárásra kerülhet.
Az étkezési térítési díjakról, aktualitásokról tájékozódhat az intézmény honlapján, valamint facebook oldalán.
Honlap: gei.hu
Facebook: Gei Batta
Városi Családsegítő és Gondozási Központ Gazdasági Szervezete
Tájékoztató
Tájékoztató
Tisztelt Szülők!
Köszönöm a 2020/2021. tanév első negyedévében – ebben a különleges vírusos időszakban – tanúsított korrekt, megértő, támogató együttműködésüket.
Tájékoztatom Önöket, hogy a tanév eddig eltelt időszakában, iskolánkban igazolt COVID-19 vírussal fertőzött tanuló és alkalmazott nem volt, és jelenleg sincs.
Ez nemcsak az intézményünkben bevezetett és alkalmazott intézkedéseknek köszönhető, hanem nagyon jelentős részben a gyermekeink nevelésében, Önökkel közösen elért felelős magatartásnak, együttműködésnek.
Folyamatosan változtatjuk és alkalmazkodunk az új szabályokhoz. Tovább fokozzuk az iskolánkban a fertőtlenítést, a tanórák közötti szünetekben a vizes blokkok (WC-k, mosdók) felület fertőtlenítése megtörténik. Maszk használatot tovább szigorítottuk, minden tanuló számára (1-8. évfolyam) a közösségi helyiségekben kötelező maszkot viselni.
Bízom abban, hogy a továbbiakban is folytatni tudjuk ezt a mindkettőnk számára elengedhetetlen együttműködést, az Önök gyermekei, a Mi tanulóink, töretlen értelmi és érzelmi fejlődéséért.
Célunk továbbra is közös, a tanév hátralévő időszakában is a „hagyományos rendben” történő, a pedagógus személyiségével való nevelés, oktatás.
Amennyiben a későbbiek során adatainkban változások történének, erről az iskola honlapján keresztül tájékoztatom Önöket, illetve az érinett osztályokat, az intézményvezető-helyettes és az osztályfőnök részletesen is tájékoztatni fogja.
Százhalombatta, 2020. november 10.
Tisztelettel
Hegedüs Roland
intézményvezető