A kőszívű ember fiai

A kőszívű ember fiai

Március 14.-én este a 7. évfolyamunk osztályfőnökeinkkel és néhány szülővel ellátogatott Budapestre,az Újszínházba, hogy megnézhessük a „A kőszívű ember fiai” című színházi előadást. Az utazás autóbusszal zajlott, amely nemcsak kényelmes de szórakoztató is volt. A buszozás során már megalapoztuk a jó hangulatot, ami végigkísérte az egész estét.

A színdarab magával ragadó történetének és a színészek fantasztikus alakításának köszönhetően mindannyian úgy éreztük, mintha részesei lennénk a történetnek. Az előadás méltó módon segített felkészülnümk a március 15-i ünnepre is, amely nemzeti történelmünk egyik legkiemelkedőbb eseménye. Végül de nem utolsó sorban, mivel „A kőszívű ember fiai” a hetedeik osztályos tananyag része, így nemcsak élményt jelentett számunkra, hanem segített elmélyíteni ismereteinket is.

A budapesti kiruccanás igazi élmény volt mindannyiunk számára, amelyet biztosan sokáig emlegetni fogunk. Ez az este nemcsak a művészet szeretetéről, hanem az együtt töltött minőségi időről is szólt, amit az osztálytársainkkal élhettünk át.

Klíma

Tisztelt Szülők!

Nagy örömmel tudatjuk Önökkel, hogy az iskolában a klimatizáláshoz szükséges elektromos hálózat kiépítése az Érdi Tankerületi Központ jóvoltából folyamatban van. A munkálatok várhatóan március végére befejeződnek.

Óriási összefogás van mögöttünk az elmúlt pár hónapban, így a sok támogatásnak köszönhetően a Gyermekekért Alapítvány minden osztályterembe be tudja szerezni a klímaberendezéseket. Célunk elérését nagyban segítette egy kedves szülő, aki egyéni támogatásként 3 db klímaberendezést vásárolt meg. A Gyermekekért Alapítvány pedig a további 15 db klíma beszerzésére köt szerződést a kapott árajánlatok közül kiválasztott vállalkozóval.
Százhalombatta Város Önkormányzata támogatásának köszönhetően, a telepítések és beszerelések várhatóan a tavaszi szünetben megvalósulnak.
Baticzné Králik Annamária
az alapítvány elnöke

Bogdán Krisztina
az alapítvány titkára

Millió lépés az iskoládért!

Millió lépés az iskoládért!

2025.03.25-2025.06.08.

Legyünk újra részesei az ország legnagyobb kihívásának, a Millió Lépés Programnak!
A program célja, hogy megmozgassák a diákokat, szülőket, tanárokat és mindenkit, aki aktív mozgással szeretné segíteni az általa választott iskolát.
A játék célja, hogy 2025. március 25-től 11 héten át a lehető legtöbben mozogjanak, és próbáljanak minél zöldebb módon az iskolába, munkába indulni.
Mivel 2024-ben megnyertük az 1 millió forintot, így abban a programban már sajnos nem vehetünk részt, mivel minden iskola csak egyszer nyerhet.
Viszont továbbra is keresik a legzöldebb iskolákat, akik 30 x 250.000 forint sporteszköz-támogatást nyerhetnek zöld pontok gyűjtésével!
A 250.000 Ft-os támogatásra bárki újra pályázhat, így esélyünk van újra sporteszközöket vásárolni az iskolának, ha teljesítjük a kihívást és bekerülünk a legjobb 30 pályázóba!
Mozogjunk együtt és töltsük fel, hogy nyerhessünk!
Játékszabály:
Válts zöldre és óvd a környezeted! Zöld pontokkal is nyerhet az iskola és akár Te is!
Jelöld be mindennap egy felugró ablakban, hogyan mentél iskolába vagy munkába.
Zöld: gyalog, kerékpárral, rollerrel – 2 zöld pont
Sárga: tömegközlekedéssel – 1 zöld pont
Piros: gépkocsival 0 pont (de ha 1000 lépéssel hamarabb szállsz ki az autóból, akkor 1 pont).
A zölden közlekedők között naponta 1 darab Millió Lépés pólót sorsolunk ki.
30 iskola nyerhet 250 000 forintot zöld pontokért!
A zöld pontok az iskoláknál is gyűlnek és minden 2000 zöld pontért egy sorsjegy jár. A sorsoláson 30 szerencsés iskola – a korábbi nyereményektől függetlenül – nyerhet 250 000 forintot. Minden péntek zöld péntek, amikor az aznapi – iskoláknak jóváírt – zöld pontok duplázódnak!
Töltsd le az APP-ot az App Store, és Google Play áruházakból!

Budapest Bábszínházban jártunk az 1.b osztállyal

Budapest Bábszínházban jártunk az 1.b osztállyal

Március 12-én a Budapest Bábszínházban jártunk az 1.b osztállyal. A Babaróka című előadást néztük meg, mely egy emberi tulajdonságokkal felruházott különleges rókacsalád mindennapjait mutatta be. A humoros történetek nagy sikert arattak a gyerekek körében és már jött is a kérdés, kérés:

“Ugye eljövünk máskor is?”

„Iskolakóstolgatónk”

Az óvó nénik és a nagycsoportos óvodások látogatása után 2025. március 4-én a leendő elsős szülők is megismerkedhettek iskolánkkal, az iskolában folyó munkával, az emelt szintű oktatással, a tehetséggondozással, fejlesztéssel. Valljuk, hogy „Nálunk a tudás érték, és a gyerekszeretet az első.”

Ezért, amíg mi felnőttek beszélgettünk, a gyerekek kollégáinkkal az állatmesék birodalmában jártak. Három helyszínen mátrix témájú ügyességi, matematikai-logikai játékokat, feladatokat oldottak meg hatalmas lelkesedéssel, örömmel. A siker jutalmaként a nyomda sem maradhatott el !

Észre sem vettük, hogy milyen hamar eltelt az idő.

Köszönjük a kedves Szülőknek a nagyon nagy érdeklődést, amellyel megtisztelték intézményünket!

Legközelebbi „Iskolakóstolgatónk” 2025. március 25-én lesz. Kerekasztal-beszélgetésünk témája: „Milyen az élet az első osztályban, avagy ki hogyan éli meg az első osztályt?” Elsős szülők és pedagógusok mondják el tapasztalataikat, élményeiket.

A legkisebbeknek tanítóink a nagytornateremben tréfás feladatokat állítanak össze, amelyeknek megoldásához szükség lesz a logikai gondolkodásra, egy kis matematikára, figyelemre, ügyességre és természetesen kitartásra.

Továbbra is minden érdeklődőt sok szeretettel várunk iskolánkba!

Kedves leendő elsősök!

Kedves leendő elsősök! 🖍🖌✏️

A Gyermekekért Alapítvány és az 1. Számú Általános Iskola rajzpályázatot hirdet meg az iskolába érkező leendő elsősöknek.

A következők szerint kíváncsian várjuk alkotásaitokat:
👉Pályázat időtartama: 2025. április 1. – 2025. április 30.
👉Beérkezési határidő: 2025. április 30.
👉Rajzpályázat témája: “Mit jelent számodra az egészséges életmód?”
👉Technika: szabadon választott, A/4-es alkotások. Csak kézzel készült rajzokat fogadunk el!
👉Pályamunkákhoz kérjük mellékelni : Név, kor, óvoda neve, szülő neve és e-mail címe.
👉Díjazás 3 korcsoportban: 6-7 éves, 1-4. évfolyam, 5-8. évfolyam.
👉Minden résztvevőt oklevéllel jutalmazunk a Családi Sport-és Egészségnapon.
👉A pályázatok egyénileg és csoportosan is elkészíthetők.
Szavazás:
👉2025. május 5-től – 2025. május 12-ig a Facebook oldalon (Gyermekekért Alapítvány-Egyes Iskola).
👉Eredményhirdetés: 2025. május 17-én a Családi Sport- és Egészségnapon.

A beküldött pályázatok kiállításra kerülnek az iskola aulájában.

Rajzpályázat

Kedves Szülők / Kedves Gyerekek! 🖍🖌✏️



Az előzőleg meghirdetett rajzpályázatot sajnálatos módon le kellett mondani, viszont a nagy érdeklődésre való tekintettel a Gyermekekért Alapítvány és az 1. Számú Általános Iskola közösen hirdeti meg a rajzpályázatot a következők szerint:

👉Pályázat időtartama: 2025. április 1. – 2025. április 30.

👉Beérkezési határidő: 2025. április 30.

👉Rajzpályázat témája: “Mit jelent számodra az egészséges életmód?”

👉Technika: szabadon választott, A/4-es alkotások. Csak kézzel készült rajzokat fogadunk el!

👉Pályamunkákhoz kérjük mellékelni : Név, osztály, osztályfőnök neve.

👉Díjazás 3 korcsoportban: 6-7 éves, 1-4. évfolyam, 5-8. évfolyam.

👉Minden résztvevőt oklevéllel jutalmazunk a Családi Sport-és Egészségnapon.

👉A pályázatok egyénileg és csoportosan is elkészíthetők.

Szavazás:

👉2025. május 5-től – 2025. május 12-ig a Facebook oldalon (Gyermekekért Alapítvány-Egyes Iskola) és az iskolában.

👉Eredményhirdetés: 2025. május 17-én a Családi Sport- és Egészségnapon.

A beküldött pályázatok kiállításra kerülnek az iskola aulájában.