Óvodások az „EGYESBEN” 2.
Februárban „Farsangi mulatságok”-ra a Kipp-Kopp és a Pitypangos Óvoda nagycsoportosai látogattak el iskolánkba. A gyerekek több pályán mérhették össze kitartásukat, ügyességüket, bátorságukat. Testnevelőink akadálypályát, futball- és kézilabdapályát állítottak össze a nagytornateremben, míg a kistornateremben fogócskázhattak. A tájékozódásban maskarába öltözött nyolcadikosok segédkeztek. Törpilla, manó, pókassszony, és elnökúr mint csoportvezetők terelgették az apróságokat. Mire mindenki körbejárta a helyszíneket, rendesen elfáradt, így a megérdemelt jutalom sem maradhatott el. Gratulálunk az ovisoknak, és köszönjük az óvónénik együttműködését!
Közös siker: Agysejtjeink az országos szóbeli döntőben!
Már hagyomány, hogy minden tanévben indítunk csapatokat a Bolyai Természettudományi versenyen. Több ízben nagyon jó eredménnyel szerepeltünk mind a megyei, mind az országos fordulókon.
Az idén minden eddigi sikert felülmúltunk. Három évfolyamról is szép helyezéseket értünk el. Az ötödikes csapat: Angyal Kristóf, Brückner Fülöp, Bajusz Gergő, Beleznai Zsombor 7. helyezést ; a hatodikosok: Buti Petra, Tamás Boglárka, Vidóczy Marcell a 4. helyezést értek el Pest vármegye – nyugat régióban.
A nyolcadikosok: Bakó Boglárka, Geiger Luca, Pálinkás-Geréd Marcell, Tar-Horváth Bálint a 2. helyezéssel továbbjutottak az országos írásbeli döntőbe, melyet február 14-én rendeztek a budai Baár-Madas Református Gimnáziumban. Végzőseink itt is szép teljesítményt nyújtottak, 138 ponttal bekerültek az első 10 csapat közé. Jelenleg a március 8-án megrendezésre kerülő országos szóbeli döntőre készülünk. Bízunk benne, hogy szereplésünkkel tovább öregbítjük iskolánk hírnevét!
Nagy öröm számomra, hogy ezáltal megkaptam a Bolyai Természettudományi Csapatversenyen legtöbb legjobb eredményt elérő csapatot felkészítő pedagógusnak járó Tanári Fődíjat Nyugat-Pest Vármegyében.
Lászka Emília
Versenyeredmények
HEBE Christmas is All Around angol nyelvi karácsonyi projektverseny
– A2 kategóriában Bodzai Zoé országos verseny 3.helyezett.
HEBE Hello USA! angol nyelvi projektverseny
– A1 kategóriában Balla Bíborka országos 8. helyezett,
– Junior 1 kategóriában Gáspár-Kovács Gergő országos 3. helyezett.
Sporteredmény
Százhalombatta Sportcsarnok
Kézilabda Diákolimpia III. kcs lány – II. hely
Geiger Panna,
Német Luca,
Bálint Emese,
Jüttner Luca,
Venczkó Dorottya,
Wawrzyniak Anna,
Potocsnik Csenge,
Geiger Luca,
Vincze Gabriella,
Kövesdi Réka.
Gratulálunk!
Olyan könnyűnek tűnik…
A napokban az 1.a osztályosok és még néhányan az alsósok közül Eplényben jártak, hogy kipróbálják a síelést a Ski43 program keretein belül. Mivel szinte csak egy-két gyerek lábán volt már valaha léc, nagy izgalommal várták a tanulók, milyen lesz lecsúszni a lejtőn. Mint kiderült, nem is olyan könnyű. A kezdeti nehézségek után azért a gyerekek többsége ügyesen megugrotta a feladatot. Természetesen pár óra alatt nem lehet megtanulni síelni, de ízelítőt kaphattunk ebből a sportágból.
NyelvÉsz sikerek
Felsőseink közül 9 fővel jutottunk ki a vármegyei fordulóra. Örömmel számolhatunk be arról, hogy szép eredményeket hoztak diákjaink.
1. helyezett lett Brückner Máté (7.a )
3. helyezett Tamás Boglárka (6.b)
3. helyezett Bakó Boglárka ( 8.a )
3. helyezett Kovács Ádám ( 7.b )
5. helyezett Kovács Zalán ( 7.a )
10. helyezett Buti Petra ( 6.b )
Nagyon gratulálunk nekik, s tovább szurkolhatunk Brückner Máténak és Tamás Boginak, akik az országos versenyre kaptak meghívást!
Versenyeredmények
Testnevelés:
A tavalyi tanévben az iskolánk nyert az Egymillió lépés az iskoládért pályázaton 1 millió forintot, melyet rengeteg sportszerre és sporteszközre tudtunk elkölteni nagy örömünkre.
Kőrösi Atlétika verseny – Százhalombatta
II.kcs lány csapat : 2.hely: Geiger Luca, Tereánszky Anna, Körmendi Lotti, Madaras Zsófia,
Tóth Zara – egyéni összetett 3.hely
III.kcs lány csapat : 1.hely : Németh Lilla, Potocsnik Csenge, Bálint Emese, Geiger Panni, Németh Luca
– egyéni összetett 3.hely Potocsnik Csenge
– egyéni összetett 2.hely Bálint Emese
– egyéni összetett 1.hely Németh Luca
IV.kcs (A) lány csapat: 1.hely : Geiger Luca, Mihály Dóra, Jüttner Luca, Venczkó Dorottya, Bán Renáta
– egyéni összetett: 2.hely Bán Renáta
– egyéni összetett: 1.hely Bakó Boglárka
IV.kcs (B) lány csapat: 4.hely : Wawrzyniak Anna, Kövesdi Réka, Gergó Zsófia, Megyeri Petra, Vörös- Nagy Vanda, Bogdán Luca
II.kcs (A) fiú csapat : 1.hely: Tar-Horváth Boldizsár, Megyeri Márton, Szathmári Kristóf, Szőts András, Radován Milos
– egyéni összetett – 1 .hely Radován Milos
II. kcs (B)fiú csapat : 4. hely : Danka Vilmos, Molnár Milán , Raffer Gergő, Cserkuti Zalán, Zariczky Bence
III. kcs. fiú csapat : 1.hely: Vári Botond, Mahál Zétény, Csősz Dominik, Kovács Benedek, Bakó Balázs
– egyéni összetett – 3.hely Kovács Benedek
– egyéni összetett 1.hely Bakó Balázs
IV. kcs fiú csapat: 1 .hely : Raffer Richárd, Sütő Kornél, Szatmári Ádám, Tar- Horváth Bálint, Drienkó András
– egyéni összetett 3. hely Tar- Horváth Bálint
– egyéni összetett 1.hely Drienkó András
Kézilabda diákolimpa IV. kcs Lány: Körzeti 1.hely – megyei döntőbe jutott,
Csapat: Potocsnik Csenge, Venczkó Dorka, Wawrzyniak Anna, Jüttner Luca, Bálint Emese, Kövesdi Réka, Vincze Gabriella, Geiger Luca, Geiger, Panni, Németh Luca
Versenyeredmények
Biológia:
Bakó Boglárka 8.a VMG biológia verseny 3.hely
Bolyai természettudományi verseny körzeti forduló:
5.évfolyam – 5. c – 7.hely
6. évfolyam- 6.b – 4.hely
7. évfolyam – 7.a – 29.hely
8. évfolyam – 8.a – 2.hely: Bakó Boglárka, Geiger Luca, Pálinkás- Geréd Marcell, Tar-Horváth Bálint – továbbjutottak az országos írásbeli döntőbe
TANÁRI FŐDÍJ
Lászka Emília: megkapta a Bolyai Természettudományi Csapatversenyen legtöbb legjobb eredményt elérő csapatot felkészítő pedagógusnak járó TANÁRI FŐDÍJ-at Nyugat – Pest Vármegyében.
Gratulálunk!