Sulinapok az Egyesiskolában
Sulinapok az Egyesiskolában
https://www.youtube.com/watch?v=tA8wfh59Fd8
Ebben az évben is a tavasz hozta el a Sulinapokat iskolánkba, melyet a fenntarthatóság jegyében, illetve a Föld napjával kapcsolatban igyekeztünk megvalósítani. A heti programoknál fontosnak tartottuk, hogy minél kevesebb szemetet termeljünk, és hogy a felhasznált anyagok ne újonnan vásároltak, hanem újrahasznosíthatóak legyenek. Hiszen ami egyszer szemét, máskor hasznos dolog lehet. Iskolánk ŐKO jellege így ezen a héten még nagyobb hangsúlyt kapott.
A hagyományoktól eltérően a hetet most az iskolai „Nagyvetélkedő”-vel kezdtük, mely minden alsós és felsős gyerek közös programja. Az iskola diákjai két csapatban mérhették össze ügyességüket. A vetélkedő témája a Föld napja volt, így például világot „teremthettünk” vagy békát és gólyát „menthettünk”.
Fontosnak tartottuk, hogy a gyalogos, kerékpáros/rolleres közlekedés alapvető szabályaira felhívjuk a figyelmet, ezért célirányos sétákra indultunk, majd egy Kresz-teszt kitöltésével számot is adhattak tudásukról a gyerekek.
Az egészségnapon a felső tagozatosoknál a mentális egészség témája szerepelt a középpontban, a védőnőnk segítségével azonban vércukor mérésére is sort keríthetett, aki akarta. Az alsósokkal Soti Kati néni, az egészséges táplálkozásról, a tisztálkodásról és a fogápolásról beszélgetett a tanulókkal, majd babát fürdettek, fogat mostak, turmixot és egészséges tízórait készítettek az irányításával.
Sportnapunk keretén belül 16 helyszínen foglalkoztattuk az alsósokat míg a legnagyobbak különböző sportágakban mérhették össze képességeiket. Szükség volt a gyorsaságra, ügyességre, megfigyelő- és emlékezőkészségre, türelemre, finommotorikára, kitartásra, és persze versenyszellemre. Aki mindebben elfáradt, retró diavetítésen pihenhette ki magát tea és keksz társaságában.
Csütörtökön a mindig népszerű bolhapiacon kereskedhettek egymással a gyerekek, ahol apróbb nagyobb tárgyak lelhettek új gazdára, üzletek köttettek, elégedett gyerekek tértek haza zsákmányaikkal.
A Sulinapokat a Föld napja témakörben készített plakátok bemutatójával zártuk, ahol az osztályok az egész iskolának bemutathatták a közösen végzett munkáikat.
Reméljük sok kellemes élményben volt része az 1-es iskolásoknak!
Takács Zsuzsanna és Lázárné Kusztos Melinda
(programfelelősök)
Egy felejthetetlen kirándulás Budapesten
Egy felejthetetlen kirándulás Budapesten
Osztályunkkal (4.b) egy egész napos kirándulást tettünk fővárosunkba.
Megnéztük a nemrég nyílt Pénzmúzeumot. Ott egy Kincskereső foglalkozáson vettünk rész. A foglalkozás az Aranybányából indult, ahol egy láthatatlan aranyfonál mutatta az utunkat. Megismerkedtünk a magyar királyok egy-egy nevezetes pénzérméjével, kutattuk a mai pénzeink biztonsági jeleit, majd igazi aranyat emeltünk.
Ezután felsétáltunk a Hadtörténeti Múzeumba, ahol iskolánk volt diákja (Berkesi Balázs) fogadott minket. Mesélt nekünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról, majd mindenki nagy örömére fegyverbemutató következett. Nagy élmény volt megfogni a korban használatos karabélyt, kardokat, puskákat. Balázs előadása rendkívül izgalmas, élvezetes volt, hangos tapssal köszöntük meg neki ezt az élvezetes programot.
A sok ismeretszerzés után játékra is sor került. A Mátyás király játszótéren töltöttük a nap még hátralévő részét, majd vonattal utaztunk haza.
Nagyon tartalmas és változatos osztályprogram Budapesten!
Nagyon tartalmas és változatos osztályprogram Budapesten!
Miután elolvastuk Berg Judit: Rumini című meseregényét, vonattal, metróval és villamossal Budapestre utaztunk a Pagony könyvesboltba, szabadulószobákba. Itt két helyszínen próbára tehettük megfigyelőképességünket, memóriánkat, logikánkat: egy órányi idő állt rendelkezésünkre, hogy kiszabaduljunk a Vérszívó denevérbarlangból, vagy a Holdbékák mocsarából. Szerencsére összedolgozva, egymást segítve ép bőrrel megúsztuk a nagyszerű, izgalmas kalandot , és minden csapat időben kijutott. A Pagony után a Rumini játszótéren múlattuk az időt, majd egy nagy sétával a Budai váron keresztül jutottunk vissza a Déli pályaudvarra. Tartalmas, érdekes, változatos programunk volt!
3. a osztály
“GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY”
Tisztelt Szülők!
Köszönjük, hogy minden évben támogatják a “GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY”–t , így az idei adóbevallásnál is reméljük, hogy az iskola alapítványát választják, amikor is 2022. évi adójuk 1 %-áról nyilatkoznak. Idén is számítunk az Önök felajánlására, melyet köszönünk tanulóink nevében.
Még 2022-ben az Alapítvány hosszú távú célt tűzött ki : az iskola udvar felújítása, pormentesítése, de közben mindig adódnak váratlan kiadások is.
Ezekhez természetesen sok pénz kell, mint minden máshoz, de az 1 % felajánlás Önöknek nem kerül semmibe, ezért nagyon bízunk benne, hogy idén sem feledkeznek meg az alapítványról és adószámáról.
Gyermekekért Alapítvány
Adószám: 19186591-1-13
Támogatásukat előre is köszönjük.
Százhalombatta, 2023. február 28.
Gyermekekért Alapítvány Kuratóriuma
Leendő első osztályok
Leendő első osztályosok
1.a
osztályfőnök: Berta Szilvia
osztályfőnök-helyettes: Lajos Attila Gézáné
1. | Balázs Attila János | ||||
2. | Balázs Olívér | ||||
3. | Bodri Márton | ||||
4. | Faragó Barbara Ágnes | ||||
5. | Faragó Károly Zsolt | ||||
6. | File Krisztián | ||||
7. | Gazsi-Percsy Bátor | ||||
8. | Ivády-Tóth Fruzsina | ||||
9. | Jankovics László | ||||
10. | Kiss Ernő | ||||
11. | Kovács Milán | ||||
12. | Kovács Olívia | ||||
13. | Kővári Péter | ||||
14. | Mérges Nimród | ||||
15. | Merle János Márton | ||||
16. | Németh Noémi | ||||
17. | Oroszi Zoé | ||||
18. | Pintér Balázs | ||||
19. | Somodi András Göncöll | ||||
20. | Suplicz Benett | ||||
21. | Szabó Gyula | ||||
22. | Szűcs Beatrisz | ||||
23. | Tápai Botond Levente | ||||
24. | Ternyák Réka | ||||
25. | Trinfa Jázmin | ||||
26. | Vadász Dávid |
1.b
osztályfőnök: Sárköziné Pintér Andrea
osztályfőnök-helyettes: Bakosné Somogyi Judit
1. | Balla Márton Gábor | ||||
2. | Balogh Benett | ||||
3. | Baticz-Králik Ferdinánd | ||||
4. | Beke Botond | ||||
5. | Beleznai Sára | ||||
6. | Ézsiás Péter | ||||
7. | Faragó Anna Erika | ||||
8. | Földházi Dorottya | ||||
9. | Gáspár-Kovács Máté | ||||
10. | Káldi Zsombor | ||||
11. | Kis Panna Sára | ||||
12. | Kiss Adrienn | ||||
13. | Kurucz Lilla | ||||
14. | Lajti Dominik | ||||
15. | Lengyel Balázs | ||||
16. | Luteránus Levente | ||||
17. | Markó János | ||||
18. | Nyeste Jázmin Boglárka | ||||
19. | Pátrik Amina | ||||
20. | Penti Béla Milán | ||||
21. | Soczó Boglárka | ||||
22. | Szadai Gábor | ||||
23. | Szalatnyai Panna Emese | ||||
24. | Taller Donát | ||||
25. | Varga Tamás Teodor | ||||
26. | Zakály Noel |
MATEKtábor
FIGYELEM!
Ismét meghirdetjük “ittalvós”
MATEKtáborunkat
2023. június 22-23.
JELENTKEZÉS : TITKARSAG @EGYESISKOLA.HU
+BORÍTÉKBAN 1.000 FT
SAJNOS CSAK 70 GYEREKET TUDUNK
FOGADNI
„Gyermekekért” Alapítványa szervezésében
A Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola
„Gyermekekért” Alapítványa szervezésében
megrendezésre kerül a
„NYERŐ21!” bál!
2023. május 20-án 18.30 órai kezdettel!
Helyszín: az iskola tornaterme
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Jegyek az iskola titkárságán kaphatók.
A részvétel regisztrációhoz kötött,
jegyigénylését az egyesbal2023@gmail.com
e-mail címre várjuk!
Gondold újra, gombold újra!
az általános iskolai beiratkozás
Kedves Szülők!
2023. április 20-án és 21-én az általános iskolai beiratkozás alkalmával összesen 50 gyerek szülője jelent meg intézményünkben, azzal a szándékkal, hogy gyermeke 2023. szeptember 1-én a Százhalombattai 1. Számú Általános iskolában kezdje meg tanulmányait.
Az Érdi Tankerületi Központban történő megbeszélés után örömmel tudatom Önökkel, hogy mind az 50 gyereknek 2023. április 21-től, a beíratás napjától intézményünkkel a tanulói jogviszonya létrejött.
A kinyomtatott határozatokat 2023. május 11-én és 12-én reggel 8 órától 17 óráig a portán átvehetik.
Köszönjük bizalmukat, hogy Minket választottak!
Tisztelettel:
Bakosné Somogyi Judit
iv.-h.
Százhalombatta, 2023. május 5.
BARANGOLÓ” Városi Környezetismereti Verseny
„BARANGOLÓ” Városi Környezetismereti Verseny
A Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskola kétfordulós városi környezetismereti csapatversenyt hirdetett negyedik osztályosoknak, melyre iskolánk
4.b osztályából két csapattal neveztünk.
A versenyre a városból 11 csapat érkezett.
Nagyon örülünk, mert az egyik csapat I. HELYEZÉST, a másik csapat pedig az 5. helyet szerezte meg.