Tájékoztató

Tájékoztató

Tisztelt Szülők!

Köszönöm a 2020/2021. tanév első negyedévében – ebben a különleges vírusos időszakban – tanúsított korrekt, megértő, támogató együttműködésüket.

Tájékoztatom Önöket, hogy a tanév eddig eltelt időszakában, iskolánkban igazolt COVID-19 vírussal fertőzött tanuló és alkalmazott nem volt, és jelenleg sincs.

Ez nemcsak az intézményünkben bevezetett és alkalmazott intézkedéseknek köszönhető, hanem nagyon jelentős részben a gyermekeink nevelésében, Önökkel közösen elért felelős magatartásnak, együttműködésnek.

Folyamatosan változtatjuk és alkalmazkodunk az új szabályokhoz. Tovább fokozzuk az iskolánkban a fertőtlenítést, a tanórák közötti szünetekben a vizes blokkok (WC-k, mosdók) felület fertőtlenítése megtörténik. Maszk használatot tovább szigorítottuk, minden tanuló számára (1-8. évfolyam) a közösségi helyiségekben kötelező maszkot viselni.

Bízom abban, hogy a továbbiakban is folytatni tudjuk ezt a mindkettőnk számára elengedhetetlen együttműködést, az Önök gyermekei, a Mi tanulóink, töretlen értelmi és érzelmi fejlődéséért.

Célunk továbbra is közös, a tanév hátralévő időszakában is a „hagyományos rendben” történő, a pedagógus személyiségével való nevelés, oktatás.

Amennyiben a későbbiek során adatainkban változások történének, erről az iskola honlapján keresztül tájékoztatom Önöket, illetve az érinett osztályokat, az intézményvezető-helyettes és az osztályfőnök részletesen is tájékoztatni fogja.

Százhalombatta, 2020. november 10.

Tisztelettel

Hegedüs Roland

intézményvezető

Iskolafogászati szűrés

Tisztelt Szülők!

Az iskolafogászati szűrés normál körülmények között az iskola tanítási ideje alatt az elmúlt években megtörtént.

Jelen helyzetben az eddig megszokott módon történő szűrés veszélyes és felesleges kockázatot jelentene.

Kásler Miklós miniszter úr rendeletének megfelelően az iskola egészségügy újra indításra kerül.

Ennek értelmében, és a gyerekeknek szükségük van a fogászati szűrésre, a fogászati szűrés elvégzése szükséges.

A vírushelyzet miatt, a kockázat elkerülése mindenki érdeke (szülő, gyermek, orvos, iskola), ezért az eddigi megszokott csoportos szűrések helyett egyénileg, névre szólóan egyezetetett időpontban a szülő jelenlétében kerül elvégzésre a fogászati szűrés.

Időpontot lehet kérni:

hétfő és szerda: 13:00 – 18:00 óra között

kedd és csütörtök: 8:00 – 12:00 óra között

A 06-23/540-642 és a 06-20/235-2799 telefonszámon Dr. Horányi Endrénél és/vagy asszisztensénél Vitáris Zoltánné Ildikónál.

Köszönöm megértő együttműködésüket, mind az Önök, mind a gyermekük védelme érdekében.

Tisztelettel

Százhalombatta, 2020. október 20.

Hegedüs Roland

intézményvezető

Pesováros gyerekeink sikerei!

Pesováros gyerekeink sikerei!

 

Iskolánk több tanulója is rendszeresen látogatja a Pesovár Ferenc AMI néptánccsoportok foglalkozásait, ahol kitűnő pedagógiai és szakmai munka folyik, amit a legfrissebb eredményeik is igazolnak.

  1. október 4-én rendezték meg Székesfehérváron a „Mezőföld Virágai” szólótánc versenyt, melyen az ország több pontjáról érkező fiatalok mérték össze tudásukat.

A Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola 3 tanulója, Kuchár Emese, Sebes Kincső és Trinfa Levente kimagasló eredményt el a versenyen.

Mindamellett, hogy mind a 3 fiatal megkapta az elérhető legmagasabb díjat, a „Mezőföld Virága” címet, mindannyian különdíjban is részesültek. Kuchár Emese és párja Trinfa Levente a „Legharmonikusabb páros” különdíját kapta meg, míg Sebes Kincső (párjával) a „Legkiemelkedőbb mezőföldi produkció” különdíját is zsebelhette be.

Az 1. Számú Általános Iskola teljes tantestülete és minden dolgozója, valamint tanulóközössége nevében gratulálok tanulóinknak az elért kiváló díjak elnyeréséhez!

Büszkék vagyunk az általuk elért szép sikerekre!

Éveken át tartó alázatos, kitartó munkájuk példa lehet minden gyerek számára!

Köszönet illeti a táncos fejlődésüket támogató szülőket, barátokat, osztálytársakat.

Gratulálunk a felkészítő pedagógusaiknak Asztalos-Kiss Zsuzsanna és Papp Richárd tánctanároknak.

A további szép sikerekhez szorgalmas, munkával teli hétköznapokat kívánok!

Százhalombatta, 2020. október 20.

 

                                                                                              Hegedüs Roland

                                                                                              intézményvezető

Október elseje: a zene világnapja

 

Október elseje: a zene világnapja

„A zene az egyetlen világnyelv, melyet bárki, bárhol megérthet.” Claude Debussy

 

 

Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére és javaslatára az UNESCO október 1-jét a zene világnapjának nyilvánította. Mindez 1975-ben történt, azóta a világ minden pontján ezen a napon különös figyelmet szentelnek annak a csodának, amit zenének hívnak.

 

Iskolánkban 2020.október 1-jét egy kicsit másképpen ünnepeltük, mint az előző években. A vírushelyzet miatt elmaradt a hagyományos élő hangverseny. Az ötödikes és a hatodikos gyerekek a zene világnapja alkalmából hangszereket készítettek újrahasznosított anyagokból. Ének órán ezeket bemutatták és kipróbáltuk. Így leptük meg magunkat egy rövid kis „koncerttel”.

A legsikeresebb munkákat iskolánk aulájában ki is állítottuk, itt megnézhetik tanulóink a remekműveket.

Az alsó tagozaton a 2.b osztály is bekapcsolódott a hangszerkészítésbe. A gyerekek nagy élvezettel készítették el műanyag kanálból csörgőjüket. Ezután ebben az osztályban is kezdődhetett a rögtönzött koncert.

 

A nap képei:

TÁJÉKOZTATÓ 2020.10. havi étkezési térítési díjak befizetéséről

 

TÁJÉKOZTATÓ

2020.10. havi étkezési térítési díjak befizetéséről

 

A 2020/2021. tanévben az étkezési térítési díj beszedése a szolgáltatást megelőzően, előre fizetéssel történik.

Az étkezés megfizetésére a szülő, gyám, törvényes képviselő köteles, ezért kérjük a Tisztelt Szülőt, hogy az étkezési térítési díj befizetés határidejét – a gyermek étkezésére való tekintettel – szíveskedjen betartani!

Számlázás:

 A 2020.10. havi számla eredeti példányát legkésőbb 2020.10.15-én, CSÜTÖRTÖKÖN

 kapják meg az étkezők.

A számla a 2020. október havi étkezési térítési díjat és a szeptember havi jóváírást tartalmazza.

Figyelem! A befizetés határideje: 2020.10.22. (csütörtök)

2020. október hónapra az alábbiak szerint számlázunk:

 1. Számú iskola: 15 nap

Befizetés módjai:

  1. Városi Családsegítő és Gondozási Központ Gazdasági Szervezete házipénztárában készpénzben, utalvánnyal és bankkártyával (2440 Százhalombatta, Ifjúság útja 7., II. emelet),

          Pénztári nyitvatartás: Hétfő-Kedd-Szerda-Csütörtök: 08:00-16:00, Péntek: 08:00-12:00,

  1. Készpénzben az Erste Bank Fiókjában a VCSGK bankszámlájára: (11906405-06534176-10000001). Kérjük feltüntetni a számla sorszámát, annak hiányában a gyermek/tanuló nevét, intézményt, osztályt/csoportot, befizetett hónapot.
  2. Csekk befizetéssel,
  3. Átutalással a VCSGK bankszámlájára: (11906405-06534176-10000001). Kérjük feltüntetni a számla sorszámát, annak hiányában a gyermek/tanuló nevét, intézményt, osztályt/csoportot, befizetett hónapot.

 

Az étkezési díj befizetésének elmulasztása esetén a tanuló – előzetes figyelmeztetés után –

a közétkezésből kizárásra kerülhet.

 

Az étkezési térítési díjakról, aktualitásokról tájékozódhat az intézmény honlapján, valamint facebook oldalán.

Honlap: gei.hu

Facebook: Gei BattaVárosi Családsegítő és Gondozási Központ Gazdasági Szervezete

Rendkívüli vírushelyzetre vonatkozóan

Tisztelt Szülők!

Köszönöm a 2020/2021-es tanév eddig eltelt időszakában tanúsított megértő támogatásukat. Megértették, betartatják, és számon kérik gyermekükön az iskola által bevezetett új szabályokat, melyeket iskolánk közösségének egészség megőrzése érdekében hoztunk!

Emlékeztetem Önöket, hogy 2020. október 1-jétől reggel az iskolába való belépés előtt gyermekük hőmérséklet mérése megtörténik. Azon tanulókat, akik testhőmérséklete 37,8 ˙C, vagy annál magasabb nem léphetnek be az iskolába. Kérem, aki elkíséri gyermekét az iskolába az csak a hőmérséklet mérés befejezése után, amikor beengedtük a tanulót az intézménybe, menjen el, így ha szükség azonnal haza tudja vinni a lázas csemetéjét.

Az iskolába egyedül érkező tanulók eseténben, ha lázat állapítunk meg (37,8 ˙C), értesítjük a szülőt, majd elkülönítő szobába helyezzük el, míg érte nem jönnek.

Azon tanulók szülei, akik a hátsó kapun érkeznek az iskolába – maszk használatával – a mérést végző pontig bekísérhetik gyermeküket. Kérem továbbá, hogy a fal melletti járdán közelítsék meg a bejáratot majd az udvar középső területén (aszfaltozott gépkocsi bejáró) közlekedve hagyják el az iskola területét.

Bízom további sikeres együttműködésünkbe, mindenkinek jó egészséget kívánok!

 

Köszönettel

 

Százhalombatta, 2020. szeptember 30.

Hegedü Roland

intézményvezető

„Fuss egy könyvért!” – helyett

„Fuss egy könyvért!” – helyett

 

Tisztelt Szülők!

 

Ebben a tanévben a COVID-19 járvány miatt az őszi „Fuss egy könyvért!” iskolai programot a hagyományos módon, a szokott helyen nem tarthatjuk meg. Helyette egy új mozgás és sportlehetőség kezdeményezést indítunk iskolánk tanulói és családtagjai részére. Az új program teljesítésével is lehetőség nyílik iskolánk támogatására. Az iskola által kitalált és megszervezésre kerülő program a következő:

 

„Mozogj 2020 métert az iskoládért!”

 

A program a következőt tartalmazza: 2020 méter futás, kocogás, gyaloglás, túrázás, mely az adott határidőn belül az ország bármely pontján teljesíthető.

 

Teljesítés határideje: 2020. szeptember 19. és szeptember 27. között

 

Arra kérünk minden résztvevőt, hogy az okos telefonján található/ingyenesen letölthető lépésszámláló applikáció segítségével rögzítse a feladat teljesítését (esetleg egy képet „lőni” a családról a táv végén), majd ezt a fájlt az iskolától kapott e-mail cím segítségével töltse fel saját felhőjébe. Ezt a link-et szükséges elküldeni a következő e-mail címre: ntauber@egyesiskola.hu Részletes feltöltési útmutatót a melléklet tartalmazza.

 

A feladat teljesítésével a Magyar Diáksport Szövetség (továbbiakban: szövetség) által szervezett két országos rendezvényre szeretnénk pályázni. Sikeres pályázat esetén iskolánk számára sportszereket, labdákat nyerhetünk.

A feladat teljesítését és a beszámoló elkészítését az országos szövetség felé az iskola elkészíti, beküldi és feltölti.

 

Minden tanulónknak és családtagjainak jó sportolást, kellemes, örömteli mozgással együtt töltött időt kívánunk!

 

Várjuk a link-eket!

 

Köszönjük, hogy ezzel a nem mindennapi, különleges egészségmegőrző programon való részvétellel hozzájárulnak iskolánk támogatásához!

 

Melléklet

 

Tisztelettel

Hegedüs Roland

intézményvezető

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Új szabályok a rendkívüli vírushelyzetre vonatkozóan

Tisztelt Szülők!

 

Az iskola pedagógusai és dolgozói nevében köszönöm eddigi támogató együttműködésüket, az idei tanév elindításához.

A tanévből eltelt pár hét alatt együttműködésünknek köszönhetően a gyerekek nagy többsége megértette a változások fontosságát, annak jelentőségét és betartotta az új szabályokat.

Sajnos azonban a fertőzés nagyobb fokú terjedésével és az eddigi tapasztalatok figyelembe vételével, valamint szülői visszajelzés alapján, egyes intézkedéseken kénytelenek vagyunk változtatni.

Változik a csengetési rend:

 

Az 5. 6. és 7. óra 40 perces lesz, de továbbra is minden óra egészkor kezdődik.

Ennek értelmében:

  1. óra – becsengetés 12:00, kicsengetés 12:40
  2. óra – becsengetés 13:00, kicsengetés 13:40
  3. óra – becsengetés 14:00, kicsengetés 14:40

 

A reggeli iskolába érkezés szabályain (a csoportosulások elkerülése érdekében) szigorítottunk:

– az alsó tagozatos gyerekek (1-4. évfolyam) 7:15-7:40 között,

– míg a felső tagozatos tanulók (5-8. évfolyam) 7:40-7:55 között érkezzenek az iskolába.

 

Változik az iskolába lépés helyszíne is

  • az iskola hátsó bejáratán (nagykapun) az udvaron keresztül a kis tornaterem vészkijáratához érkezzenek a következő osztályok tanulói: 1.b, 2.a, 2.b, 3.b, 4.b, 5.a, 5.b, 5.c, 7.a
  • továbbra is a főbejáraton kell az iskolába lépniük: 1.a, 1.c, 3.a, 4.a, 6.a, 6.b, 7.b, 8.a, 8.b, 8.c osztályok tanulóinak.

 

Kérjük a tisztelt szülőket, hogy reggelente az iskolába és az udvarra továbbra se kísérjék be gyermekeiket!

 

Iskolába érkezéskor a kézfertőtlenítés továbbra is elengedhetetlen!

 

Tanítás utáni távozáskor az 1-3. évfolyam tanulói továbbra is, a hátsó nagykapunk hagyhatják el az iskola területét. Viszont a gyerekéért érkező szülő az udvarra csak maszk használattal léphet be és a gyermek átvétele után azonnal el kell hagynia az iskola területét (tilos az iskolaudvaron a gyermeknek tovább játszani, és a szülőnek bent tartózkodni)!

 

Amennyiben az iskolába járó gyermek testvére lebetegszik, de a gyermek nem beteg és a szülő nem szeretné iskolába küldeni, akkor szülői igazolással a gyermek otthon maradhat.

 

A szülők által igazolható napok száma a vírus helyzetre való tekintettel 5-ről 10 napra emelkedett.

 

Ezen új szabályok 2020. szeptember 21-től (hétfői naptól) lépnek életbe!

 

Kérem Önöket, amennyiben lehetséges az igazolásokat, kikérőket, szülői kérelmeket, elektronikus úton (KRÉTA napló, email) juttassák el az iskolába!

 

Amint a médiában erről már valószínűleg értesültek 2020. október 1-től reggel az iskolába történő belépés előtt a gyermekek hőmérséklet mérése megtörténik. Javaslom, várják meg míg gyermeküket az iskolába beengedjük.

 

Bízom a további kölcsönös, gyermekeinket szolgáló, az iskolánk közösségének érdekeiket szem előtt tartó és figyelembe vevő együttműködésünkben.

 

Köszönöm eddigi tárgyi felajánlásaikat, mellyel támogatták iskolánk vírus elleni védekezését.

 

 

Százhalombatta, 2020. szeptember 16.